Bolyai Farkas (1775-1856), a matematika magyar óriásai közül az apa, a nagyenyedi református kollégium kiemelkedően tehetséges tanulója volt. Nemcsak matematikai képessége, de nyelvkészsége és memóriája is ámulatba ejtette tanárait. Anyanyelvi szinten beszélt és írt németül, franciául, olaszul, angolul, héberül és románul. Hamarosan a báró Kemény családhoz került házitanítónak, majd további tanulmányait először Kolozsváron, ezután Jénában és Göttingenben folytatta. Itt ismerkedett meg és kötött barátságot Gauss-szal, a világhírű német matematikussal, és ekkor határozta el végleg, hogy ő is matematikus lesz.
Hazatérése után megnősült, majd 1802-ben megszületett fia, János. 1804-től 47 éven keresztül a marosvásárhelyi református kollégium matematika-, fizika- és kémiatanára volt. A kevés fizetés miatt azonban sok egyéb dologgal is foglalkoznia kellett. Bérbe vette a kollégium kocsmáját, kertészkedett, erdészeti és néprajzi tanulmányokat írt, szépirodalmi műveket fordított, verseskötetet jelentetett meg, és drámákat alkotott. Irodalmi munkásságát értékelve 1832-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjául választotta.
Fő műve a Tentamen, ami a világ legnagyobb matematikusainak sorába emelte, és amelyet 1832-33-ban két kötetben hozott nyilvánosságra. Ő lett az egyik megalapozója a XIX. századi matematikai kritikának, és ő volt az első, aki szabatosan és világosan határozta meg a matematikai alapfogalmakat.
Magánélete nem alakult szerencsésen, felesége 1821-ben meghalt. 1824-ben újra megnősült, ebből a házasságból két gyermeke született. Fiával való kapcsolata is tele volt feszültségekkel, aki zseniális, de összeférhetetlen volt, és apjával hol szakmai, hol más természetű nézeteik miatt állandó konfliktusban állt.
Bolyai Farkas 1851-ben ment nyugdíjba, 1852-ben adta ki a német nyelvű Kurzer Grundiss (Rövid vázlat) című művét.
1856-ban hunyt el, sírja a marosvásárhelyi temetőben található.

Bolyai János (1802-1860) taníttatását 9 éves korától kezdték, de már 6 évesen magától megtanult írni-olvasni. Először az apja által kiválasztott diákok tanították, majd a marosvásárhelyi kollégium tanulója lett. 15 éves korában Bécsben folytatta tanulmányait, ahol kiváló eredménnyel elvégezte a Hadmérnöki Akadémiát, és alhadnaggyá avatták. Később hadnagy, főhadnagy, majd kapitány lett. Már az akadémián töltött évek alatt is sokat foglalkozott a matematikával, jegyzeteiben már ekkor felbukkantak eredeti ötleteinek szikrái. Katonai pályafutása alatt Temesváron, Aradon, Lembergben, végül pedig Olmützben szolgált. Ezekben az években többször is betegeskedett, 1833-ban saját kérésére másodosztályú kapitányi rangban nyugdíjazták.
1831-ben jelent meg fő műve, az abszolút geometria korszakalkotó felfedezését közlő dolgozata, az Appendix, amit apja Tentamenjében hozott nyilvánosságra. E munkája által sikerült megreformálnia a kétezer éves euklideszi geometriát. Munkáját kortársai - Gauss kivételével - nem méltányolták, pedig N.I.Lobacsevszkij orosz matematikus - Bolyai Jánostól függetlenül - is hasonló eredményre jutott, és erre vonatkozó munkáját 1829-30-ban közzé is tette.
Nyugdíjazása után apjához költözött Marosvásárhelyre, de életük állandó veszekedések közepette telt. Miután apja kitiltotta a családi házból, kiköltözött domáldi birtokukra, ahol tíz évig élt. Itt írta meg dolgozatát a komplex számok elméletéről Respensió címmel, amelyet elküldött egy lipcsei tudományos társaság pályázatára. Ez újabb kudarcot jelentett számára, mert a bírálók nem értették meg a dolgozatában foglaltakat, ezért azt elutasították.
1843-ban bocsánatot kért apjától, és visszaköltözött Marosvásárhelyre, de rövidesen újra kitörtek a veszekedések, ezért ismét Domáldra költözött. 1846-ban tért vissza a városba, teljesen elvonult a világtól, és csak a tudománynak élt. Az elismerés hiánya mélységesen elkeserítette.
1860-ban halt meg Marosvásárhelyen, majd 1911-ben exhumálták hamvait, és nagy ünnepségek keretében apjával közös sírba helyezték.

Online térkép