A "helikoni triász" meghatározó tagja Reményik Sándor és Tompa László mellett. Méltatói szerint a legnagyobb erdélyi magyar költő.
Brassóban született, családi neve Jékely. "Természetlátásomat...a parajdi gyermekkor határozta meg." Az otthonosság és a "hegy-csodák" világa volt ez az időszak.
Tanulmányait Székelyudvarhelyen és Kolozsváron végezte, majd magyar-német szakos tanárként Nagyenyeden, a nagy hagyományú városban tanított tizenhét évig: "remete-évek csendes tanár-soron".
Első verse 1918-ban jelent meg Áprily Lajos néven. Kolozsvárra költözött, majd részt vett az első marosvécsi találkozón, ahol Kuncz Aladárral együtt elvállalta az Erdélyi Helikon szerkesztését.
1929-ben, meglepve környezetét, Budapestre költözött, ahol különböző állásokat vállalt. Közben állandó honvágy gyötörte. 1941-től nyarait Parajdon töltötte. 1944-ben nyugdíjaztatta magát, és Visegrád mellett, Szentgyörgypusztán telepedett le. Hosszú évek során a műfordításból élt, versekkel csak az 50-es években jelentkezett újra.

Költészete a Nyugat első nemzedékének hagyományaihoz kapcsolódik szimbolista-impresszionista vonásai, gazdag formakultúrája, zeneisége révén. Önmaga szerint "Melankólia és muzikalitás" jellemzi líráját.

Néhány jellemző példa ezekre:

"Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet"  (Március)

"Lomb aranylik
lenge ágon,
pók ezüstöz
holt mezőket.
Holló hangok
hamvas égen -
holló párom,
hallod őket?"   (Holló-ének)

Kiemelkedő formaművész volt. A műgondot, a míves formát őseitől örökölte:

"Forma van a versem
egyszerű sorában:
ötvös volt az ősöm
Brassó városában"   (Egy pohár bor)